Tudom hogy az ilyen posztra már zsigerből, cím alapján sok embernek szemforgatás lesz a reakciója, hogy miért kell most ezzel foglalkozni. De a tegnapi ünnepség után megfogalmazódott bennem pár gondolat, amit nem tudok máshol megosztani, és remélem ez által meg tudom értetni hogy miért érdemel ez a téma több figyelmet, mint amit eddig kapott, olyat emberektől is akiket személyesen nem érint. Bocs, ha kicsit összevissza lesz, sok dolog tombol bennem.
Háttérként: huszonéves transz csávó vagyok. Hollandiában élek már egy jó ideje. Gyakran látogatok haza, a családom szeret engem, és én is őket, de amióta tudom mi a politika, el nem tudom képzelni hogy én a felnőtt életemet Magyarországon éljem le. Ezzel nyilván nem vagyok egyedül. Sokan azok közül akik velem együtt így éreztek, most úgy látom fellélegeztek, és ez őszintén baromira örömmel telt el. Sokat jelent, hogy a generációmnak először van most bármifajta reménye. Olyat is hallottam itt élő magyar ismerősök közül, hogy kivárja milyen a Tisza-kormány, és ha tényleg sikerül már csak egy töredékét is elérniük annak amit ígérnek, hogyha élhetőbb országot teremtenek, akkor hazaköltözik. A tegnap elhangzott beszédek alapján ez nyilván fontos prioritása a kormánynak.
Bevallom, nem kis irigységgel hallgatom az ilyen kijelentéseket. Valahol én is vágyom rá, hogy hazaköltözhessek. Szeretem az otthont, szeretem a nyelvet és az embereket. Az viszont egyértelmű számomra, hogy a nép nem szeret engem és a magamfajtát. Magyarország a Fidesz kormány előtt sem tisztelte a szexuális és nemi kisebbségeket, de azóta főleg nem. Nehéz elmagyarázni, hogy az évek során ránk irányult gyűlöletkampányok pontosan mit tesznek az emberrel. Nem csak a tévében, a plakátokon, az alkotmányból kellett hallgatnom hogy pedofil vagyok, hanem a honfitársaim szájából is. Maga a miniszerelnök jelentette ki, hogy nem vagyok magyar. Hogy aki az ú.n. "nyugati dzsenderideológiában" hiszik, az maradjon is ott, ne szállja meg az országunkat. Nyilván ami az alkotmányba bele lett írva, az "anya nő, apa férfi" dolog egy nonszensz faszság, egy értelmetlen tautológikus mondat, de egyben mint minden más dogwhistle, számomra pontosan érthető. Azt jelenti, hogy én nem tartozom, nem tartozhatok a magyarok közé. Ezt még talán el tudnám felejteni, ha csak arról lenne szó hogy maga a kormány utál engem, bűnbakként meg gumicsontként kezel mert éppen nem megy jól a gazdaság. Ki tudnám mondani, hogy nem a kormány dönt arról, hogy én magyar vagyok-e, vagy sem. De az a helyzet, hogy ezeknek a gyűlöletkampányoknak hatása van. A népem jelentős része utált meg úgy, hogy semmit nem tettem. Teljesen random emberek, közöttük a saját családom szájából hallottam vissza mindenféle hazugságot azonnal átműtött óvodásokról, miközben kint, nyugaton, felnőtt emberként is évekig kellett küzdenem azért hogy a minimum ellátást megkapjam ahhoz hogy magamként érezhessem magam a testemben. Megtanultam otthon rejtőzködni, soha nem beszélni olyan dolgokról, amik azzá tesznek, aki vagyok. És sajnos úgy már nehezebb magyarként gondolnia magáról az embernek, ha az a tapasztalata, hogy Magyarországon nem fogadják el, máshol meg igen. Ha megengedtek egy kis dramaturgiát, a Szózatot idézve: "A nagy világon e kívül nincsen számodra hely". Az élet nekem azt tanította meg, hogy ez a mondat fájó, de igaz, csakhogy az a bizonyos "hely" Hollandia, és nem Magyarország. Egész egyszerűen azért, mert Magyarországon számomra nincs valami sok elfogadó tér. És ezzel nem vagyok egyedül. Szinte minden magyar aki itt él ismer legalább egy olyan embert, aki azért sem tudna még rendszerváltás után se hazaköltözni, mert minek olyan országban élni ahol nem házasodhatsz, nem lehet gyereked, nem tűntetheted fel a saját nemedet és nevedet a személyigazolványodon, nem élhetsz téged tisztelő közösségben, hanem attól kell félned, vajon ha felvállalod magad, melyik dezinformált, gyűlölködő honfitársad fog leköpni. A másik oldalon pedig minden egyes Magyarországon élő LMBTQ ismerősöm rejtőzködő üzemmódban van, és szeretne kiköltözni. Könnyű alábecsülni, hogy mennyi emberről van szó, de higgyétek el, nem kevés. Egyszerűen túl jók vagyunk a lapulásban. Történelmileg se volt sose jó sorunk.
Ezekre gondoltam ma, amikor visszahallgattam Magyar Péter tegnapi parlamenti beszédét. Sok mindent el lehet mondani róla, de ami tény, hogy érti az embereket. Érti, hogy mi fontos most a népnek. Érti, hogy mennyire fontos a remény és a szimbolikus gesztusok az eddig teljesen hátrahagyott társadalmi rétegek számára. Érti, hogy mekkora kárt okozott az országban az embereket egymásnak uszító gyűlöletpolitika. Megható, hogy mennyire érti, mert eddig egy büdös politikus sem értette meg. Nem én vagyok az egyetlen, aki még életében soha nem érzett úgy, hogy politikus őt képviselné, de úgy érzem engem még kevésbé nem képviselt bárki az elmúlt években. Éppen ezért nagy hatással volt rám az a beszéd, a himnuszok, a tamburazenekar előadása. És mégis egyfajta ürességet hagyott bennem, hogy bár sok szó volt a gyűlöletpropagandáról, a hátrahagyott, magyarságukat megtagadott magyarokról, arról még sem volt szó hogy én és a közösségem is áldozatai voltunk ennek. Magyar Péter érti az embereket, érti azt hogy mi kell a megbékéléshez, és ahhoz hogy ezek a sebek begyógyuljanak. Ki kell mondani, mi történt. Ki kell mondani, hogy hazudtak rólunk. Ki kell mondani, hogy teljesen átlagos emberek vagyunk, akik szimplán az életüket akarják élni, nem pedig gyerekeket megrontani. A rövidke "mindenki szabadon szerethessen" mondat bár szép, de ehhez nem elég. A gyűlöletpropaganda megszüntetése egy dolog, de a következményeinek visszafordításához aktív munka kell, mit sem szólva a jogi egyenjogúság eléréséről. Amíg ezt a Tisza nem teszi meg, addig javíthatják akármennyire a gazdaságot és a jogállamiságot, a magyarok egy része nem fog akarni hazaköltözni, vagy inkább pont elköltözik. Jobb egy olyan országban élni, ahol egy kicsit mindig idegennek fogod magad érezni, mint egy olyanban ahol nincsenek emberi jogaid és ahol nem tisztelnek.
Szerintem az LMBTQ jogok kérdése nem egy kis utógondolat, nem egy ezredik dolog a hosszú prioritáslistán, amivel majd foglalközhatunk később ha a gazdaság meg a jogállamiság rendben van, és addig kuss legyen. Ez a kérdés a Tisza programjának és ígéretének számos kulcspontját érinti. A gyűlölet, az egymásnak uszítás eltörlése, a propaganda érintettjeinek és áldozatainak tisztelése és igazságszolgáltatása, a transzparencia arról, hogy miket hazudtak eddig, mind része egy új, szabadabb, emberibb Magyarország kialakításának. A jog előtti egyenlőség mindenki számára kulcsfontosságú, és ez alól nem szabad kivételt tenni a házasságjog és a nemi öndetermináció joga kérdésében sem. Az EU-hoz tartozunk, ahol ezek a jogok elvárások, és amúgy mindennap bírságolva is vagyunk amiért az utóbbit nem tarttatjuk be. Nem fogunk tudni úgy egy Európai, tisztességes demokráciát felépíteni, ha nem adjuk meg a legalapabb jogokat sem a kisebbségeknek. Persze, lesznek azok akik ezen felháborodnak, de hát mindig lesznek. A Mi Hazánkosok is kivonultak cigány gyerekek láttán. Vonuljanak, toporzékoljanak. Aki nem bírja elviselni, hogy az a magyar is magyar, akit ő nem szeret, arra miért hallgassunk? Nem hiszem, hogy a kormány attól vesztené el a hihetetlen támogatottságát, hogy őszintén beszélne arról, milyen hazugságok hangzottak el a közmédiában, és megadna egy pár olyan jogot, ami az emberek többségét nem érinti, akit meg érint, annak életmentő.
Utolsó gondolatként hadd fejezzem ki, hogy mint sokan, ennek a reménybombának a hatására elkezdtem én is egy kicsit álmodozni. Olyan dolgokról, amik szinte nevetségesen lehetetlennek tűnnek. Talán azért, mert látom mind ezt a sok szimbolikus gesztust, látom hogy a kormány felfogja mindez miért tud olyan fontos lenni a kisebbségek számára, elkezdtem arról álmodozni, hogy milyen lenne júniusban egyszer a Pride zászlót hivatalos épületekre kitűzve látni, milyen lenne kormánypolitikusokat látni akik büszkén alá-mellé állnak. Tudom, sokaknak nevetségesnek fog hangzani, hogy nekem ugyanolyan fontos szimbóluma az identitásomnak egy szívárvány mint mondjuk a székelyeknek a székelyzászló, de egyszerűen így van. Itt Hollandiában az egyik első dolog ami megcsapott, hogy milyen gyakori Pride zászlót látni mindenféle random helyen. Ablakokba kitűzve, bárokban, egyetemeken, de még önkörmányzati, állami épületeken is. Leírhatatlan érzés. El nem tudom képzelni, milyen lenne, ha ez otthon is megtörténhetne. Nem tudom hogy életemben fogok e valaha hazaköltözni, de azért azt a pillanatot meg szeretném érni amikor ez már lehetséges lesz.
Kérésre TL;DR: nem írok TL;DR-t, ha nem akarod elolvasni ne olvasd.